Megjött néhány megrendelt alkatrész és elkészült a főtengely is, úgyhogy ma szakítottam egy kis időt a motorra. A tarcali kovácsmester, aki a hajtókart cserélte ki a főtengelyen, elhozta a a régi, kopott darabokat is. Kinagyítva jól látszik a képen, hogy a régi csapszeg szanaszét van kopva.
A blokkot már szedték szét előttem, ez egyértelműen kiderült abból, hogy hiányzott itt-ott egy-egy alátét. Az alábbi képen látható szimering is hiányzott - feltételezhetően enélkül használták a motort már egy ideje.
Mindent megtisztítottam, a kopottabb csapágyakat és a szimeringeket kicseréltem. A ferodol réteg mindenhol egész jó volt, ezeket csak megtisztítottam. A gyújtás alaplapját meg a blokkot össze jelöltem, de sajnos alkoholos filccel - amit aztán tisztítás során lemostam a blokkról. Szóval a gyújtás beállítást majd előről kell kezdenem, de nem baj, mert nem biztos, hogy eddig jól volt beállítva.
Az elsővilla cseréje óta sztenderre állítva is leér mindkét kerék - ma ezt a problémát is megoldottam. Elsőként megrövidítettem az első villát. Íme:
A toldalékként használt csődarabot sokáig kerestem. Először fémcsőben gondolkodtam, de nem találtam itthon méretben megfelelőt. Aztán maradt ez, a műanyag megoldás. Egy automata mosógép vízvezeték-csövéből vágtam le két 2-3 centis darabot, ez jól rászorul a pálcára és épp akkora, hogy befér az alsó villaszár belsejébe. Kicsit nehéz volt visszatenni a Verhovina villában a lengéscsillapító rugó tetejébe a biztosító pöcköt (nagyon erősen kellett összenyomni a rugót, fél kézzel, míg a kis pöcköt visszadugom), de fél óra alatt megvolt. Keményebb lett az első rugózás, de azért működik - később lehet, hogy beszerzek két pót rugót és rövidebbre vágom, ha így túl kemény lesz.
A villarövidítés után már jobb lett a helyzet, de nem voltam vele eléggé megelégedve. Úgyhogy a sztenderen is módosítottam. Hozzá hegesztettem egy 3 mm vastag acéllemezt.
Végül beraktam a vázba a blokkot meg még összeszereltem méhány alkatrészt.