A hátsó lengéscsillapítás volt a leggyengébb része a motornak. A rugót még a Verhovetta projekt kezdetén lehorganyoztattam, de a lengéscsillapító többi része olyan siralmas állapotban volt, hogy le sem festettem - kár lett volna a  festékért, hiszen úgyis cserélni kell az egészet. Annyira ki volt kopva, hogy kb. egy centit tudtam mozdítani oldalra a közepén, vagyis "hajlott", mint (és itt gondoljon mindenki valami ízlésének megfelelő hasonlatra).

Kétféle lengéscsillapítót lehet venni Babettához: egyszerűt, amilyen a gyári, és hidraulikusat. Ez utóbbi elvileg tényleg csillapít is, nem csak berugózik. Viszont meglehetősen borsos az ára, különösen ha a Babetta húszezer forint körüli kereskedelmi értékére gondolunk.

Hosszas vívódás után végül is megrendeltem az olajosat, több más alkatrész társaságában. Egy hét múlva hívtak, hogy nem tudnak adni mégsem ilyen lengéscsillapítót. Megrendeltem (drágábban) máshonnan. Pár nap múlva ott is visszamondták. Megrendeltem (drágábban) egy harmadik helyről.

Közben elkezdtem itthon rendszerezni a nemrég hozzám került motoralkatrészeket. Van köztük több lengéscsillapító is, Simsonhoz, Pannóniához meg nem tudom mikhez való, de ezeknek nem volt jó a hosszuk a Verhovettához. Aztán találtam egy pár Danuvia lengéscsillapítót, ami hosszát tekintve jónak is tűnt. Hidraulikus szerkezet, csak éppen a hatvanas években beletöltött olaj így ötven-hatvan éves korában már kissé gyanús állagú lehet.

Elkezdtem szétszedni, hogy rendbe tegyem. Satuba kell fogni az alsó részét, a felső burkolatot meg hátra kell húzni, hogy az alatta lévő két félkör alakú  biztosító pöcköt kivegyük. Naigen. Csakhogy kissé össze volt rohadva, meg vagy harminc éve nem volt összenyomva. Amikor rácsimpaszkodva összenyomtam, jött vele az egész felső rész, s így nem fértem hozzá a biztosító pöckökhöz. Magyarán, elszórakoztam vele egy fél órát, mire szét tudtam szedni.

Megtisztítottam - jónéhány törlőrongyot elhasználva - feltöltöttem olajjal s elkezdtem összerakni. Ez talán a szétszedésnél is tovább tartott; amikor összenyomtam a rugót, a felső rész is ment vele, s nem nagyon tudtam a félkörös pöcköket a helyére tenni. Két embernek kb. fél perces dolog lenne, de egyedül egy jó fél óráig eltartott.

Szerencsére mikor az egyik teleszkóppal végeztem, nem kezdtem el a másikat is szétszedni meg megtakarítani, hanem fel akartam próbálni a készet a motorra. Kiderült ugyanis, hogy nem fér oda.

A láncvédő lemeztől nem fér oda. Arra gondoltam, ha a harmadik helyről is visszadobják a rendelésemet, akkor egyszerűen levágok a láncvédőből, hogy elférjen a Danuvia lengéscsillapító.

De erre a csonkolásra végül nem volt szükség, mert másnap meghozták a megrendelt cuccot. Egy pár szuper fekete, öt fokozatban állítható, indiai gyártmányú hidraulikus lengéscsillapítót.

Felszerelés közben aztán előkerült néhány bosszantó apróság.

Keskenyebb a vége, mint az eredetinek, s a felfogató tengelyen nincs annyi menet, hogy rá lehessen szorítani.

Lent meg ez is hozzáér a láncvédő lemezhez, mint a Danuvia lengéscsillapító.

A felfogató tengelyekre három-három alátétet tettem alulra s utána szereltem fel a teleszkópok végét. Szerencsére ez mindkét problémát megoldotta: meg is lehet húzni az anyát és a  lemezhez sem ér hozzá.

A lengéscsillapító gyárilag a legkevésbé feszesre volt állítva. Úgy hagytam, mert a Verhovettában lévőhöz képest így is sokkal feszesebb. Kipróbáltam menet közben, pár kilométert motoroztam a környéken - s megnyugodtam. Megérte az árát, mert nem csak a huplis részeken érezhető egyértelműen a különbség, de az egyenes szakaszokon s a kanyarokban is egyértelműen jobban tartja magát a gép, nem inog a hátulja.

Menet közben arra gondoltam, egy ilyen, rendbe tett futóműhöz már jobban illene a nagyobb sebesség. Mondjuk egy 210-es hengerrel. De a hengerem már lassan harmadik hete a fúrónál van; a napokban kérdeztem rá, a jövő hétre ígérte. Szóval náluk is gond van a sebességgel.